2011. december 16., péntek
Hudák Mariann-Saját élet - Jelenlegi ára: 25 000 Ft
AVON terméklap
Hudák Mariann - Saját élet
A művész a baba mellkasán a mellrák elleni küzdelmet jelképező szalagot VHS-ből készítette el, mely továbbfut a baba kezén, majd a földön magában a kazettában végződik, jelképezve, hogy saját életüket tartjuk a kezünkben.
Hudák Mariann 8 éves kora óta zenei pályára készült, képzőművészettel komolyabban a gimnáziumi évek végén kezdett el foglalkozni. Az intermediális művészet áll hozzá a legközelebb. 2007 óta kiállító művész, számos egyéni és csoportos kiállításon szerepelt már. Egyike az Érdi Művésztelep alapítóinak, 2010 óta tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, illetve a szentendrei Vajda Lajos Stúdiónak.
Az AVON figyelemfelhívó kampányában 25 közéleti személyiség egy-egy gondolatát megjelenítő táblát tartó 25 próbababát helyeztek el az Andrássy úton.
A próbababát gyakran látjuk női testként a kirakatban, s míg sérülés esetén a műanyag testrészek bármikor javíthatók vagy kicserélhetők fájdalom és veszteség nélkül, a nők esetében ez nem így van.
A kampányt követő időszakban 8%-kal több mammográfiás vizsgálatot regisztráltak az előző időszakhoz képest a vizsgált szűrőállomásokon - az AVON legfőbb célja, hogy ez az arány tovább növekedjen.
A próbababákat az eseményt követően 27 művész formálta műalkotássá, továbbgondolva azok eredeti üzenetét.
Az alkotásokat december 13. és 21. között tekinthetik meg az érdeklődők az Aréna Plázában, ez alatt a művek kalapács alá is kerülnek a Teszvesz. hu aukciós portálon. Nézd meg az összes aukciót!
A befolyt összeget az AVON a Magyar Rákellenes Ligának ajánlja fel.
Számlaszám: 12001008-00102329-00100000
Honlap / elérhetőség: www. rakliga. hu, www. facebook. com/rakliga
A korai felismeréshez elengedhetetlen a rendszeres önvizsgálat, 45 éves kortól a szűrésre járás. Itthon az egészségügyi szűrésre felkért nők 40%-a nem megy szűrésre. * Változtass velünk!
*Az adatokat a Magyar Rákellenes Liga szolgáltatta
Vásárolj támogatói jegyet és nyerj!
A jótékonysági aukciók mellett 1000 Ft-os támogatói jegy
megvásárlásával is segítheted a Magyar Rákellenes Ligát!
A támogatói jegyet vásárlók között kisorsolunk
5 darab 15 000 Ft értékű Avon ajándékcsomagot!
A TeszVesz Jótékonysági aukciók esetében csere, beszámítás nem lehetséges!
Az aukció meghatározott irányárról indul, villámár nélkül, az aukció befejezésének időpontjában a legmagasabb licitet tevő veheti meg a terméket az aktuális áron.
Figyelem: Lehetőség van ún. védett ajánlat megtételére is. (pl. valaki 5. 000 Ft-os védett ajánlatot tesz egy termékre , s az aukcióra 1. 000 Ft-os új licit érkezik, a rendszer automatikusan elhelyez egy 2. 000 Ft-os licitet a védett ajánlatot tevő felhasználó nevében - a konkrét esetben 1000 Ft-os licitlépcső esetén). A rendszer mindig csak annyit licitál a legmagasabb ajánlatot tevő nevében, hogy az övé legyen a legmagasabb licit.
A nagy érdeklődésre való tekintettel és az árverések tisztaságának megőrzése érdekében a TeszVesz fenntartja a jogot a licitálók ellenőrzésére. Az ellenőrzés során 24 órán belül nem elérhető felhasználók licitjei automatikusan törlődnek.
A TeszVesz fenntartja magának azt a jogot, hogy az aukciót zárt aukcióvá minősítse.
Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Az aukció vége: 2011-12-21 12:00
. Hudák Mariann-Saját élet - Jelenlegi ára: 25 000 Ft